Uncategorized

Január végén füstös, bárzenés hangulat költözött a Szuterénbe, és szinte észrevétlenül csöppentünk bele a 20–30-as évek orfeumainak világába. Régi slágerek szóltak Jordán Adél csodálatos hangján, Cséki Kálmán zongorajátékával, Bősze Ádám pedig olyan történeteket mesélt, amelyek egyszerre voltak szórakoztatóak és bizony, sokszor meglepőek.

Az előadás végén – érthető módon – ováció és vastaps, … és persze az érzés: de jó lett volna még egy darabig ebben a hangulatban maradni!

Mácsai Pál új önálló estjén minden a helyén volt: a figyelem, a szavak, a csend, és az az együtt-létezés, ami csak akkor jön létre, amikor egy előadó és a közönség valóban egymásra hangolódik.

A sztorik mellett magyar költők sorai hangzottak el úgy, hogy közben végig érezni lehetett: ezek a szövegek ma is élnek, dolgoznak bennünk, kérdeznek, válaszolnak, néha meg is állítanak egy pillanatra.

Beck Zoli és Vecsei H. Miklós olyan könnyedséggel meséltek, mintha minden történet tényleg ott lapult volna a pakliban, csak arra várva, hogy valaki kihúzza azt a lapot, ami elindít egy új sztorit vagy felidéz egy régi emléket. Sokszor még rajtuk is látszott, hogy őket is meglepi, milyen nyitottan és őszintén sodródnak bele a beszélgetésbe.

Intim, játékos, helyenként egészen felszabadító pillanatok születtek: volt, hogy néma figyelem töltötte be a termet, máshol pedig hangos nevetés tört ki (leginkább azért ez volt a jellemző :-)).

Közben végig ott volt kettőjük között az a finom rezgés, az a szeretettel teli jelenlét, amitől ez az este igazán különlegessé vált.

A Kiscsillag zenekarral közös történetünk (ha lehet ilyet mondani ) hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor két akusztikus koncertjük után mi adhattuk a vacsorát az LA Gardensben.

Azóta vártuk, hogy egyszer nálunk, a Szuterén színpadán lépjenek fel. És ez most megtörtént, ráadásul egy premierrel: a Párnatollhullás akusztikus műsor legelső estjével.

Csodás volt, fantasztikus, lehengerlő… és még annál is több.

Már az első perctől teljes csend és figyelem ült a színházteremben: a Grecsó fivérek Többet magunkról előadása szinte tapintható közelségbe hozta a történeteket.

Hálásak vagyunk Temesvári Zsófiának és Grecsó Zoltánnak a lenyűgöző táncért, ahogy Krisztián regénybéli világát mozdulatokba fordították; Kézdy Lucának és Fodor Rékának a zenéért, ami egyszerre volt finom és elementáris; és természetesen Grecsó Krisztiánnak a szép szavakért.Az előadást követő beszélgetés ezúttal is mélyre vitt. Bár eredetileg a testvéri kapcsolatról és a közös múlt dinamikájáról szólt, óhatatlanul előkerültek régi családi történetek, őszinte vallomások, könnyes pillanatok is.

Csepelyi Adrienn kérdései ismét nem a felszínt kapargatták, de hát épp ez az, amit a #rokonlelkek estekben annyira szeretünk.Őszinték, emberiek, közvetlenek, mintha csak egy nagy közös asztal körül beszélgetnénk.

Volt valami különös nyugalom a végén. Az a fajta csend, amiben mindenki egy kicsit magába, és a saját történeteibe néz. Hála a szívünkben.

„Szeretem azokat a beszélgetéseket, amik megdolgoznak és megdolgoztatnak. Alföldi Róbert mindkettőt hozta. Őrület, mennyire érzi, hogyan tud feloldani valakiben valamit, amin az hosszú ideje rágódik. Ösztönösen tudja, miként képes úgy rávilágítani arra, hogy felesleges kattogás helyett dönteni és élni kell, hogy közben még szórakoztasson is. Az egy dolog, hogy könnyesre nevettük magunkat – az meg egy másik, mi minden hangzott el, amit tovább lehet vinni ebből az estéből.” (Csepelyi Adrienn)

Négy, egymásra érzékenyen rezonáló nagy művész: Parti Nagy Lajos, Spiró György, Dés László és Dés András közös estjét élhettük át.

Ez az este több volt, mint felolvasás és zene: érzékeny párbeszéd, amelyben a mindennapjaink tükröződtek vissza.

Köszönjük Juhász Annának, Kepes Andrásnak és Hrutka Róbertnek ezt az estét, amely egyszerre volt elgondolkodtató és mély, érzelmes és megmosolyogtató, sőt, nem egyszer könnyeket is csalt a szemünkbe.

Szó esett arról, hogyan vitatkozunk és értjük sokszor félre egymást, mi segít abban, hogy valóban figyeljünk a másikra, milyen útravalót adhat egy könyv, és miként alakítja a zene a gondolatainkat, érzéseinket, mindennapjainkat.

Ez az este ismét megerősített minket abban, hogy van közös történetünk, és hogy láncszemekként kapcsolódva egymáshoz tudunk reményt és hitet adni.

AZ UTOLSÓ ÓRA – Alföldi Róbert, Jordán Tamás előadása olyan színházi élmény volt, amely mélyen megérintett bennünket. Már az első pillanatban magával ragadott – mintha a közönség együtt vett volna egy nagy levegőt az elején, és csak a végén fújta volna ki. A két zseniális színész minden szava, minden gesztusa a székhez szegezett bennünket. Egy intellektuálisan és érzelmileg is mély diskurzus, amiben a pontosan adagolt humor is helyet kapott és ami után ismét nehéz volt megszólalni.

Mindenki hazavitt belőle valamit. Vagy inkább sok mindent. Gondolatokat, kérdéseket, csendeket.Köszönjük, Jordán Tamás! Köszönjük, Alföldi Róbert! És köszönjük, Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, hogy elhoztátok hozzánk ezt a fantasztikus előadást!