fbpx

Szuterén Gasztrotér „Egy falat kultúra” RÓLUNK

„Egy falat kultúra”Rólunk

Lakáséttermünk, amely házunk vadregényes kertjében és egy különálló, vendégeink fogadására alkalmas beltéri helyiségben működik, 2017-ben nyitotta meg kapuit.

A kezdetek óta hitvallásunk, hogy az étkezés nem csupán az evésről szól, sokkal inkább közösségi élmény, és már az elején elhatároztuk, hogy valami mást, egyedit szeretnénk létrehozni. Elkötelezettek vagyunk a gasztronómia és a kultúra iránt, ezért úgy gondoltuk, érdekes kísérlet lenne a kettőt ötvözni, és megismételhetetlen élményekkel ajándékozni meg a hozzánk látogatókat.

„Elkötelezettek vagyunk a gasztronómia és a kultúra iránt.”

ProgramokKÖVETKEZŐ ESEMÉNYÜNK

Háy János: ELEM - színhézi előadás Kerekes Évával és Mucsi Zoltánnal

  • 2024.04.13. 18.30A dráma Háy János egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-feltörő emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe… Ördögkatlan-Szkéné produkció Szereplők: Férfi: Mucsi Zoltán Nő: Kerekes Éva Zenész: Rozs Tamás / Kertész Endre Díszlet-jelmez: Cziegler Balázs Zene: Rozs Tamás Dramaturg: Kiss Mónika Rendező: Bérczes László A szűk körű előadást 5 fogásos vacsora követi, de lehetőség van csak a színházi előadásra jegyet váltani: https://kulturter.jegy.hu/program/hay-janos-elem/c18ef6f1-0361-4f87-b61e-2e912a23190c?lang=hu
  • Menüsor:- Diós kecskesajt, crostini
    - Fetás-pecorinos sült kuszkusz, tavaszi zöldségek
    - Paradicsomos vöröslencseleves, pirított rozskocka, korianderpesto
    - Marhatádzsin, fűszeres bulgurpiláf
    - Narancsos csokoládékrém, grillázs
  • Részvételi díj: 29.900 Ft/főA részvételi díj tartalmazza a szűk körű előadást, az 5 fogásos vacsorát 3 pohár borral, valamint korlátlan alkoholmentes frissítő fogyasztást.

További vacsoraestjeink

Pillanatok estjeinkből

Itt találjátok a korábbi vacsoraestjeinken készült fotókat.

 

Szuterén klubtagság

Legyél Te is klubtagunk 3-, illetve 5 alkalmas Szuterén bérlet vásárlásával!
A klubtagság számos kedvezménnyel és előnnyel jár.

A konyha

Az egyediséget igyekszünk minden általunk készített és felszolgált étellel is képviselni. Tematikus vacsoraestjeinken változó, az estéhez. évszakhoz, hangulathoz alkalmazkodó és hozzájuk tökéletesen passzoló ételsorokat szolgálunk fel.

Kizárólag friss, szezonális alapanyagokból főzünk, menüsorainkat úgy állítjuk össze, hogy az egyes fogások harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz. Az alapanyagokat javarészt kistermelőktől, a helyi hentestől szerezzük be, a fogásokat kísérő hosszú érlelésű kovászos kenyeret és péksüteményeket, chutney-kat, fermentált zöldségeket pedig mi magunk készítjük.

Vacsoráinkon kívül időszakonként változó összetételű gourmet pakkokat állítunk össze, hogy otthonotokban is meg tudjátok kóstolni a Szuterén ízeket.

„ A testnek étel és ital kell, hogy túlélje a mát.
A léleknek zene és művészet kell, hogy örökké éljen. ”

Kapcsolat

Szeretnél értesülni eseményeinkről, újdonságainkról?

Iratkozz fel hírlevelünkre:

 

Rólunk írtákMédiamegjelenések

VéleményekRólunk mondták

Tetszik, hogy nem akarnak többet mutatni, többnek látszani, mint akik: gasztrotér. Pózoktól, kivagyiságtól mentes hely, ami önmagában értékelendő, de nem ez a fő erénye: kifinomult, nem túlságosan hivalkodó vagy erőltetett, mégis “trükkös”, izgalmas ízek a kaják terén ( a borokhoz, sörökhöz nem értek).
Nyugis, slow-s hangulatot közvetítő terek és házigazdák, akik figyelnek a részletekre (mert az ördög abban rejlik).
Akkor válaszd ezt a helyet, ha van időd arra, hogy benne legyél a pillanatban és van energiád a befogadására: nyitott vagy a körülötted levő emberekre, az eseményre, az ízekre és a hely szellemére… Nem kis feladat..! Hajrá!

 

Tegnap (2021.06.05.) egy fantasztikus hangulatú borvacsorán vehettünk részt a Szuterén Gasztrotérben, ahol Tóth-Zsédely Rita keze által, elképesztően kifinomult módon, parádés tálalással felszolgált szürkemarha alapú ételeket fogyaszthattunk, Antal Kovács sommelier által kiválasztott és bemutatott, kiváló naturális borok kíséretében. Nehéz szavakat találni arra a hihetetlen, fantasztikus, “gourmet” élményre, amelyben részesülhettünk, páratlan volt!
Szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy számos további program kerül megszervezésre náluk, amelyek biztosan a tegnapihoz hasonló, magas színvonalat hozzák majd, mind a meghívott vendégek, mind pedig az ételek/italok tekintetében!
Ha szeretitek a kis, családias környezetben kialakított, emellett igen magas gasztronómiai színvonalat képviselő éttermeket, mindenképpen látogassatok el a Szuterén lakásétterembe, biztosan nem okoz csalódást!
Kedves Rita! Csak hálálkodni tudok az élményért, és ezt nem tudom elégszer megköszönni! Isten áldja meg a további törekvéseiteket, munkátokat!

Aki vacsorázni indulna ide, az készüljön fel, hogy nem csak ínycsiklandó èteleket/borokat fog fogyasztani, hanem igazi élményben is lesz része. Először voltunk itt, a hangulat teljesen beszippantott, ami a remek programnak és a szuper tàrsaságnak is köszönhető. Lelassult az idő, így az ízeket, a beszélgetéseket igazan ki lehetett élvezni. Jó volt ide megèrkezni egy sűrű hét után! Biztosan megyünk még. Rita, András, köszönjük!

Első alkalommal jártunk a Szuterénben, mesebeli környezetbe csöppentünk, és olyan barátságos fogadtatásban volt részünk, mintha régi barátokhoz érkeztünk volna. Különleges, nagyon finom ételek, gyönyörű borsor, Lovasi Andris koncertje pedig hab volt a tortán. Rita, Anita, András! Köszönjük, jövünk még

Ha szeretnéd megtudni, milyen érzés úgy beszélgetni Grecsó Krisztiánnal egy élményvacsora és finom borok mellett, mintha a nappalidban ülnél, akkor feltétlenül látogass el ide! Köszönjük.